Oktatás és társadalom

Október végi reflexió

"Az iskolában hatvanan vagyunk. 

Szilaj legénykék. Picik és nagyok,
s e hatvan ember furcsa zavarában
a sok között most én is egy vagyok.
Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,
a fekete táblácska és a kréta,
a szivacs hideg, vizes illata,
az udvaron a szilfa vén árnyéka,
s a kapunál - az arcom nézi tán? -
egy idegen és merev tulipán." 

Csupán Kosztolányi Dezső halálának 78. évfordulója miatt bátorkodom ezzel, 

a Tőle származó idézettel indítani bejegyzésemet.

Ez a néhány sor hűen tükrözi azt a képet, amit az órán tanultak alapján elképzeltem a népiskoláról. Hiszen, mikor Kosztolányi 1891-ben elkezdte tankötelezettségének letöltését, ebben az iskola formában koptatta a padot, majd választotta a szabadkai gimnáziumi továbbtanulást, amiben igaz nem tehette le az érettségit (mert konfliktusok miatt gimnáziumot kellett váltania), de hűen bejárta az akkori iskolarendszer lépcsőit, egészen a bölcsészttudományi kar képzéséig.

De ez itt nem az irodalmi stúdiumok folytatásának a helye, úgyhogy inkább a KIP-es óráról megfogalmazódott gondolataimat osztanám meg.

Először persze ennek az órának is ellen akartam állni, mert nem éreztem megfelelő partnereknek a kapott egyéneket, s ilyenkor passzivitásom felülmúlhatatlan.
Az óra végére sem szívleltem meg a társaimat. Az órát, az óra formáját és módszerét viszont nagyon jónak tartom. Meglepődtem bár, mikor az egyéni feladatok nem kerültek mind bemutatásra, nem ehhez vagyok szokva. De természetesen érthető, hogy miért így zajlottak a dolgok.
Időfelelős, tárgyfelelős stb. nagyon jó ötletnek tartom, hogy a csapat minden tagjának van felelőssége, s nem lehet kibujni a munka alól.
A felhasznált szövegek is jók voltak, hiszen az óra alaptematikájába tökéletesen passzolt. Számomra a csoportmunka mindig egy kis játéknak enged teret, s ezzel játékosan tudunk tanulni, hiszen annak ellenére, hogy kiadott feladatok vannak, nem vagyunk merev kötöttségek közé zárva. Ha nagy leszek, én is fogom ezt a módszert alkalmazni, s örülök, hogy megismerkedhettem vele. :)

Oktatás és társadalom

Szeptember végi reflexió

"Úgy tűnik, a mai iskola nagyon kevéssé képes arra, hogy ezt a két alapértéket: a nyitottságot és a megértést közvetítse. És miért? Röviden azt lehetne válaszolni erre: azért, mert lemondott arról, hogy neveljen. Nevelni csak úgy lehet, ha személyiség áll szemben személyiséggel, szabad ember szabad emberrel."

Nem vagyok benne biztos, hogy tudom, mit is kellene ide írnom. Talán csak próbálok valamit reagálni, valamiképpen értékelni az elmúlt hónap munkáját!? 

A snassz dolgok mellett, mint hogy szeretem ezt az órát, szinvonalas az oktatás, érdekesek a témák, természetesen minden nagyon tetszik, és örülök, hogy van kurzosom Tanár úrral, mert szinte napi rendszerességgel böngészem a Taní-tani facebook oldalán megjelenő cikkeket, igyekszem valami sajátot is ide karcolni.

 

Mi az oktatás funkciója?

Egészen idáig úgy gondoltam az iskola egyenes funkciója a tanítás és a szocializáció előremozdítása. Az, hogy tanultak legyünk, tovább tanuljunk és a társadalomban elfoglalhassuk a legjobb helyünket. Nem igazán merült fel bennem a gyerek lepasszolásának szükségessége. 

Szent meggyőződésem volt, hogy soha nem lesz gyerekem, mert úgy sem lesz rá időm, nem tudok majd vele eleget foglalkozni, na meg a tanár-gyerekeknek mindig keményebb sorsuk van a társaik között. Elgondolkodtató, hogy ha majd mégis becsúszik egy törpe, berakom majd az óvodába, aztán az általános-, középiskolába és utána már a felsőoktatásban nem is lesz rám szüksége s amíg felnő többet "neveli" majd a pedagógus az én gyerekemet, és én többet "nevelem" majd mások gyermekeit. Ezesetben a nevelés helyett a felvigyázás szót is használhatnám, hiszen nagyszázalákban a diákok nem azért fognak hozzám bejárni, hogy tudományterületem szépségeit magukba szippantsák. 

Talán túl naív voltam abban, hogy én majd okos, irodalom szerető fiatal felnőtteket engedhetek ki a kezeim közül. Ezek után, már akkor boldog leszek, ha 1-2, arra igényt tartó koponyába beleültethetem a literatúra bogarát és még néhány szellemben megjelenik a világ dolgai iránti érdeklődés, azok megértése, bízom benne, hogy nagyon arányban lesznek ezek a fiatalok, mint azok akikre keresztet vethetek.

Azonban, ha visszakanyarodunk a felvigyázó szerepben betöltött pozícióhoz, akkor ebben szeretnék egy olyan ember lenni, akihez a problémáikkal bátran fordulnak a fiatalok s saját személyiségem segíthet az ő személyiségük fejlődésében. 

Ezzel együtt nem szeretnék lemondani a nevelésről, mint jogomról, lehetőségemről, kötelességemről. Abban a formában, s akkora mértékben, ahogy/amennyire a helyzet megkívánja/megengedi.

Oktatás és társadalom - 2014. szeptember 15.

"Álljuk helyünket emberül -
Ki kűzd megél, más elmerül."

Nem meglepő, hogy a motiváció témaköréhez is egy József Attila költeményben találtam meg azt, ami összefoglalja a gondolataimat.
Az, hogy általános vagy középiskolai élményeimet elevenítem fel ide, az lényegtelen. Mindkét időszakban ugyanazok a tényezők vittek előre az úton: álmaim - harag, gyűlölet - fájdalom - bizonyítási vágy!
Elképzeltem apró gyermekként, hogy tanár leszek, s gondoltam szép lassan elbattyogok majd az oda vezetű úton, s komótos tempóban, de minden erőmből elérem a célom, nyugalomban.
Tanultam, mint a kisangyal, szereztem az ötöseimet magamtól, majd arra lettem figyelmes, hogy a tanárok kedvelnek, szívesen beszélgetnek velem, s a társaim ezt villámokat kilövellő szemekkel vizslatják. Ezért az évek alatt, folyamatosan, egyre többen megutáltak és bántottak. Megzuhantam, rontottam, kicsinek éreztem magam, ahhoz, hogy ezzel megbírkózzak, ezzel a fájdalommal, amit okoztak a kegyetlenkedéseikkel.
Hirtelen kellett, az ő gyűlöletükből táplálkozva, magamért dolgoznom, s bizonyítási vággyal tele, bár önbizalomhiányosan szerettem volna az élen maradni. S maradtam is. 
Az, hogy a történelem nem ismétli önmagát egy filozófia zsákutca, hiszen ez az általános iskolai küzdelem, a középiskolában szintén elkezdődött, s itt is sikerült a ranglétra tetejére állnom.
Itt, az egyetemen már nem áll fenn a helyzet, itt egyszerűen magamtól, magamért, az álmaimért küzdök. :)

Jó volna jegyet szerezni, és elutazni Önmagunkhoz...

    9 évesen eljutottam arra a döntésre, hogy tanár szeretnék lenni. Legfőképpen az általános iskolai felső tagozatos osztályfőnököm példája adta azt az inspirációt, ami miatt ezt a pályát választottam az életemnek. Szintén a felső tagozatba lépéshez kötődik a tudományterület szeretete is, hiszen magyar-történelem szakos osztályfőnökkel, egy ilyen kiváló osztályfőnökkel nem volt nehéz megszeretni a tárgyakat, majd hagyni, hogy a szenvedélyemmé váljon.

    A középiskolába kerülve esett meg, hogy bizonyos okokból kifolyólag a történelem elvesztett rangját a szememben, egy történelem tanár okozta csúnya incidens miatt. Nem volt oly erős ez a vonzalom a történelem és köztem, hiszen ennyi elég is volt ahhoz, hogy eltávolodjunk egymástól. Ezzel párhuzamosan a csodálatos magyartanárom tovább mélyítette, főként az irodalom iránti szeretetemet, s az Ő férje, aki szintén magyartanár még inkább lökdösött a mély verem irányába s az út végén magamat vetettem alá. 

Büszke vagyok rá, hogy e mellett töretlenül képes voltam kitartani, még úgy is, hogy a középiskolai matek-fizika szakos osztályfőnököm állandó lelki terrorban tartott a döntésem miatt, s különböző zsarolási formákkal próbálta elérni, hogy megtántorodjak, s az általa kitűzött anyagmérnöki világ irányába törjek. Sajnos sok negatív impulzus ért a pályaválasztásom miatt, de az a kevés pozitív, és támogató személy sokkal többet adtak nekem, mint amit a rosszakarók elvettek, így járhatok most, ezen az úton, és írhatom ezt a csodálatos blogbejegyzést. 

     A tanári pálya, minden buktatója ellenére, vagy inkább azokkal együtt, egy álom. Az, hogy egy "tömeg" előtt kiállhatok, beszélhetek, ők (jó esetben) rám figyelnek, hallgatnak engem, s némi tudást is elsajátíthatnak tőlem egy kiteljesedést jelent számomra. A pillanatok, amikor valakinek segítségre van szüksége és hozzám fordul, és én segíteni tudok neki, mind iskolai, mind magánéleti kérdésben, örömforrást jelent. Boldogít, ha segíthetek. Remélhetőleg egy talpraesett, gondolkodni képes, autonóm generáció kinevelése pedig komoly érdem. És az, hogy "életem végig" elveszhetek az irodalom szénaboglyájában már csak hab a tortán.

    A diákélményeimről nem ejtenék sok szót, borzalmasak voltak. Melankolikus természetem taszított a diáktársaim többségét, így inkább utáltak a semmiért. Majd utáltak, mert a tanárok szerettek, s végezetül azért, mert én már általános iskolás koromban is úgy képzeltem, hogy a katedrán állok és nem köztük ülök. Így igyekeztem minél többet és többet kihozni magamból, velük ellentétben. Ennek természetesen, mikor korrepetálásra, külön órára volt szükségük nagyon örültek. Teret engedtek a kétszínűségüknek, de én inkább a tanítás élvezetének átadva magam foglalkoztam velük. S minden alkalmat sikerrel zártam én is, és ők is a felelet során (egyszer vallottam kudarcot, egy matek pótvizsga felkészítésben, de azt a "diákom" önszorgalmának hiánya okozta).

    A diákévekhez a tanulási érdemek is hozzátartoznak, jegyeimet tekintve egy állandó négyesem volt, az angol. Más tárgyakból, mindig meg volt az ötös. Ez a négyes is csak a nyelv gyűlöletének köszönhető. Általános iskolai sport, képzőművészet és irodalom (és olykor egy kis matek) verseny eredményeimre nagyon büszke voltam még annak idején. De középiskolára az irodalom kivételével mind nagy kudarcra lett ítéltetve. A jövőben egészen más jellegű sikerekre vágyom. Sikeres szeretnék lenni a tudományos világban, és az emberek megsegítésében, másra nem vágyom. Ezek kudarcát szeretném elkerülni. 

    Amikor a kimagasló eredményeimet elértem, egy kicsit mindig értékesnek éreztem magam, kb. 10-15 percig. Öregbíttetem iskolám hírnevét, kis biszbaszokat nyertem, milyen jó. Aztán, ahogy a környezetem nem értékelte ezeket, már én sem tartottam magam értékkel telinek, hasznosnak. Egészségtelen önbizalomhiány lett az eredménye, amit mások könnyen meg is fogtak és azt hitték képtelen vagyok kiállni magamért. Sokan bántottak a ruháim miatt, mert mindig csak feketében járok 11 éves korom óta. Ez adta a legnagyobb támadási felületet a világnak. Diákok, tanárok egyaránt megszóltak. Azt hiszem, úgy próbáltam megvédeni magam, hogy bezárkóztam. Tanultam, tanultam, tanultam. S egyszer csak megunták.

    Nagy mértékben meghatározó tanárrá válásomban ez az évekig tartó szekálási folyamat. A célkeresztből figyeltem azt, hogy gyermek gyermekkel mennyire kegyetlen tud lenni, s hogy a tanárok mennyire nem tesznek semmit. Ez a momentum mutatta meg, hogy nem szabad hagyni azt, hogy a fiatalok ezt tegyék egymással. Olyan tanárrá kell lenni, aki aktívan jelen van a diákok életében, észre veszi a bántalmazást, és a hierarchia abnormális kialakulását. Én a jövőben semmilyen formában nem fogom engedni, hogy a diákjaim bántsák egymást külsejük, személyiségük, családjuk miatt. Ha egy olyan iskolában találom magam, ahol ez a "gyermek reformáció" nem divat, törekedni fogok rá, hogy azzá váljon, és a szülők is szerves részét képezzék az együttműködésnek, az egymás mellett/egymással élésnek.

    A tudásomat tekintve, ahhoz képest, hogy egészségügyi iskolából jöttem "nagyra tartom". Nem gondolom kevésnek, sőt. Még még és még fejleszteni akarom és ez az egyetem kellő segítséget nyújt számomra, természetesen az egyéni művelődés mellett. Olyannyira beleéltem már magam a tudásgyarapításba, hogy szeretném elvégezni a doktori iskolát Heltai professzor mentorálása alatt.

    Zárásként elmondandó, hogy ez a féléves kurzus egy jegyet adott nekem Önmagamhoz, és feltárta a belsőmben azt, amiről nem is tudtam, hogy ott van. Az eddig érzékelt hivatástudatom felerősödött, amennyire csak lehet, és tudatosítottat bennem, hogy semmiért nem hagynám el ezt a pályát. Egyéni módszereim, hiteim nem változtak csak megerősödtek. :)

Tanári interjú

A tanári interjúmat a középiskolai történelem tanárommal készítettem, kisebb-nagyobb sikerekkel.

     Valójában úgy gondolom, hogy a tanításról megalkotott metaforáján kívül már semmit nem kellene leírnom, hiszen az elmond mindent a személyiségéről, elképzeléseiről. Egy betűt sem fogalmaznék át rajta, mert számomra egyszerre volt szívcsavaró és döbbenetes: "Tanítani annyi, mint meglátni a hernyóban a pillangót. A hernyó szúr, szőrös, és tekereg, talán egy kicsit undorító is. Megeszi a leveleket...lassú...csúnya. Milyen a pillangó? Gyönyörű, könnyed, de ellibeg a szélben egy pillanat alatt. Csak akkor boldog, ha elengedem. Utánanézek, és elmélkedem azon, mennyit tanítottam repülni, amikor még hernyó volt. Ez időtájt sokan kinevettek, lenéztek, átkoztak, megszóltak, áskálódtak, de én csak biztattam, bátorítottam, szerettem, és sohasem neveztem hernyónak, hiszen ő pillangó."

      A tanításról, tanulásról alkotott válaszának legfőbb fogalma a "változás", úgy tartja ő is és a diák is folyamatos változásban, formálódásban van, semmi sem biztos, ezért kiszámíthatatlan, nyitott végű "valami" mind a tanítás, mind a tanulás.Amit eltervezünk az sosem úgy alakul, ahogy mi magunk előtt látjuk, ezért állandó kreativitásra van szüksége az embernek. Mindezekkel szemben a gyerekek kritikusak, őszinték, szeszélyesek, szelídek és vadak, de mindenekelőtt hálásak! 

     A tanításról szóló 5 sorost kértem még tőle, mely a következő: 

Tanítás...

Inspiráló, kreatív.

Odaad, felemel, lemerít.

Kiforr, közszereplő, megmérettetik.

Bűnbak.

 Nem szeretnék nagy volumenű következtetéseket levonni, ezen néhány sor alapján. Azonban, ha figyelembe veszem az órán megbeszélteket az utolsó szóval kapcsolatban, tehát, hogy ott fejeződik ki a legfontosabb gondolat, akkor főként nem a tanítás pozitív oldala van jelen az életében (persze ez csak saját következtetés).

    Az interjú során csak ennyit sikerült kihúznom belőle. :) 

Hospitálás

Helyszín: Ferenczi Sándor Eü. Szki.

Dátum: 2014. 05. 09.

Évfolyam: 9. és 11.

Óra típusa: irodalom

9. évfolyam

    Az óra célja Shakespeare Hamletjének feldolgozása órai olvasás nyomán. A 45 perc alatt a diákok felidézték  a már olvasott szövegrészeket (Arany J. Hamlet fordítása és Shakespeare munkáinak egyszerűsített változatai nyomán), még füzet segítségével. Ez az óra első 5 percét töltötte ki.

    Az elkövetkező 20 percben a diákok (mivel csak tízen voltak) 1-1 általuk kiválasztott drámaszereplő jellemét, karakteri sajátosságait jelenítették meg "X-faktor" jelleggel, tehát a legjobbak jutalomban részesültek (4 diák). Fiatalos, modern felfogás jellemezte ezeket az előadásokat. A maradék időben dramaturgiailag felosztva olvasták a szöveget.

    Az előzetes ismeretek, a színházi látogatás remekül egybeforrt az olvasási élményekkel. A stratégia (összefoglalás → olvasás → értelmezés) így bevált, az óra célja megvalósulhatott. 

    Az információforrás maga a Hamlet c. dráma volt, jelenleg egyéb kiegészítés nélkül. 

    Mivel a diákok rendelkeztek már ismeretekkel, sikereket érhettek el, így az óra hangulata és a légkör vidám, barátságos és közvetlen volt, 100 %-os részvételi arányt biztosítva a tanulók részéről. A már említett jutalmazás, esetükben egy kis ötös (5 kis ötös = 1 nagy ötös) is motivációt adott az aktivitásra. 

    Voltak az óra végére ellustult gyerekek, akik nem akarták a végzendő feladatot csinálni, ezért 10 mondatos "házi dolgozatot" kaptak. 

    A tanári eljárás ez esetben hagyományosnak mondható. Személyiségjegyeinek nagy mértékben köszönhető az óra hangulata, az interaktivitás kötetlensége s a stratégia/a módszer sikeressége.

11. évfolyam

    Az óra célja az idei érettségi novella elemzési feladatának elvégzése (Bródy János: Kaál Samu). A folyamat 3 részből állt: 15 perc a novella elolvasása, önálló megértése, 10 perc a kulcsszavak közös megbeszélése, 7 perc a művel kapcsolatos rekonstruktumok megtárgyalása és 3 perc a kihagyás fogalmának tisztázása. A tervezett négy kérdésből csak három került megbeszélésre, de az óra így is elérte fő célját. A Bródy Jánosról nem létező előzetes tudás hiátusa betöltődött s a Nyugatosok párhuzama is felállításra került. 

    A rekonstruálási feladat interaktív játékossága nagyon szabaddá tette az óra hangulatát, hiszen párokban kellett szituációt eljátszani. Ezt követően az alapzaj magas lett s a légkör is feszült, rendezetlen formát öltött. 

   Az információforrást az érettségi teszt sokszorosított másolatai adták. Ezen vita tört ki, mert nem jutott mindenkinek. A szeleburdiságuk ellenére is elmondható, hogy megvalósult az óra stratégiai programja úgy, hogy a diákok megoszlása 30-70 %-os a passzívak javára.

    Ebben az osztályban a motiváló kis ötös már nem olyan motiváló. 

Az óra végén egy rövid beszámolót kaptam tőlük az elmúlt héten zajló bemutató órájukról. A SMART táblán végzett feladatok Adyhoz kapcsolódtak. Kedveltek voltak a verseket tematikába besoroló feladatok, Csinszka és Léda "verseinek", jellemzőinek az örvénybe való gyűjtése (a helyteleneket az örvény kidobja magából) s a különböző asszociációs feladatok. Nem tetszett nekik a kritikai szöveg gondozásának feladata, hisz ez már gondolkodást igényelt (a résztvevő pedagógusok kedvenc feladata volt ez). 

Azért gondoltam, hogy írok a bemutató óráról is, hogy elmondhassam, korszerű oktatási módszerekkel is él a megfigyelt pedagógus.

2014. május 05. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

"A pedagógus a nagyrészt önálló gyermeki tanulási tevékenység segítője, szabályozza, és nem vezérli a tanulás folyamatát. A folyamat középpontjában az önálló tanulói tevékenység, a tanulás áll."

Egészen eddig azt hittem, hogy az oktatás felé irányuló szellemiségem halad a korral, és a legmodernebb felfogással rendelkezem.Azonban a kiválasztott állítás alapján, mégis inkább a személyiségfejlesztést előtérbe helyező, a cselekvés pedagógiájaként ismeretes "eszme" támogató közé sorolhatom magam. S ami még érdekesebb, hogy kiegészítésként, azt tüntettem fel, hogy a pedagógus egyéb feladata, hogy a diák érdeklődését felkeltse, segítse a tanulást, a pályán való előremozdulást. S ez a tétel a Comenius előtti pedagógia törzse. Tehát abszolút ellentmondásban állok a saját magamról alkotott elképzeléseimmel. :D
De, mivel egyetértek azzal, hogy az oktatás minden formájában lehet sikereket elérni nem estem kétségbe. Még az is megeshet, hogy a meglátásaim formálódnak, és kiváló konstruktivista hozzáállásom lesz az egyetem végére.

Bár az elvégzendő feladat nem vitt közelebb a konstruktivizmushoz, mert baromi nehéz volt a sok apróság kibogarászása, de sikeresnek érzem magunkat.

2014. április 28. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

"Nincs szükségünk oktatásra
Nincs szükségünk gondolatirányításra
Nem kell sötét szarkazmus az osztályteremben
Tanárok hagyjátok a gyerekeket békén"

(Pink Floyd)

Nem véletlenül választottam a Just Antother Brick in the Wall c. szám magyarra fordított változatát. Az oka nemes egyszerűséggel annyi, hogy gyűlölöm az angolt. :) S a valódi okot tekintve pedig azért, mert így sokkal nagyobb hatást vált ki belőlem.

Ahogy a tanári szakértelemre vonatkozó fogalomtérképen a "jó tanár" típus tulajdonságait mutattuk ki, úgy bizonyára a diákokra is hozhatunk egy ilyen sablont. Azonban én nem szeretném a leendő diákjaimat idilli gyerekekként elképzelni, s kialakítani a tökéletes diákról egy olyan képet, amiről tudom, hogy soha nem fog előttem állni 160 centis valójában. Ugyan így van ez az iskolával is, általánosságban elmondhatjuk, hogy az oktatás és a szocializáció intézménye. Tudás és társadalmi normák elsajátításának a helye. Mégis ez szerintem kevés. Az iskola valakinek a család, a biztonság, a barátok, a siker, az elismerés helye, egy olyan pszichés támasz, amely nem a tudásban vagy a szocializációban merül ki. Ebből kifolyólag nem korlátoznám az iskola fogalmát egy ilyen általánosan elfogadott keret rendszer közé. Törekedhetünk rá az órán, de nem tetszik ez nekem.

Az órai feladat, a Prof. Dr. Kecskeméti Gábor Gimnázium és Egyetemi Gyakorló Központ megalapítása zseniális volt. Bár legfőképpen a név volt kreatív s nem a feltüntetett ismérvek, de az, hogy egy emberközpontú - hogy egy magyaros szállóigéhez közel álló szóval éljek -, "humánus" iskolát alapítottunk, teljesen tükrözi az én iskoláról kialakított képemet. 

S, hogy a középiskolám jelmondatával zárjam a jegyzetem, ami a tudatosságom kialakulásához nagyban hozzájárult: "Minőségi oktatással az egészséges holnapért!"

2014. április 14. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

Órai munka:

A ami órán sok mindent tanultam. Úgy gondolom, ha ezeket az "alapelveket" be tudnám tartani a pályám során elég menő tanár lennék. Persze ezek összeegyeztetése, már-már a lehetetlenség határát súrolja, de mégis törekedni kell az elérésére. Hasznos volt a fogalomtérkép megalkotása, így csapatban pedig főleg.
Sok olyan saját gondolatot tudtunk átadni egymásnak, amelyek hasznosak lesznek mindannyiunkra nézve a jövőben. :)
Számomra a térkép legfőbb fogalmi elemei a Felkészültség, illetve a Naprakészség pontjai alatt rejlenek. Hiszen ezek azok, melyek a felszínen leginkább megnyilvánulnak, a többi már-már csak belső törekvésnek nevezhető, melyeket az embernek Önmagában kell úgy hordoznia, hogy annak jelenléte ne legyen észrevehető, s hiánya sem, hiszen nem szabad, hogy hiányozzon. Észrevehetetlenül kell jelen lenniük. Míg a szaktárgyi, pedagógiai, pszichés toppom lét, és az emberek összeszervezése, eligazítása, rendben tartása a mindennapok legfontosabb feladata. Azok a feladatok, amelyeket mindenki lát, s aki tud, az kritizál!

Itthoni munka:

2014. április. 7. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

Tanítás...

Kegyetlen. Szertelen

adni, kapni, keresni.

Nem feladni, mindig csak

szeretni!

ISKOLA	TANÁR	TANULÓ	TANÍTÁS
színház	színész	közönség	előadás
hadsereg	parancsnok	katona	fegyelmezés
otthon	gazda	kisállat	gondoskodás
rét	esőfelhő	növény	esőzés
műhely	faragó	fa	faragás
építkezés	építész	megrendelő	építés
tenger/óceán	kishal	cápa	küzdelem

Magyarosként nagy élvezetet jelentett nekem, ezeknek a metaforáknak a kitalálása, elgondolása. Mivel egyfolytában „idióta” metaforákban beszélek, nem volt nehéz a feladat megoldása. J

A felmutatott képek közül, én a showmant választottam. Nem azért mert extrovertált a jellemem, hanem mert ilyen formával kapcsolatban van a legtöbb tapasztalatom. A tanárnak olykor, majdhogynem bohócként kell sürögnie, forognia, hogy megértesse, megkedveltesse a diákokkal az anyagot. S elérje, hogy valamicskét megjegyezzenek belőle. Annak ellenére, hogy egy kifejezetten zárkózott személyiséggel rendelkezem, igyekszem a pálya során nyitott, ha kell „produkciót” kivitelező, előadóművésszé válni. Természetesen nem egy Gáspár Győzike szintet kívánok megütni, hanem mondjuk egy Axl Rose féle, kifinomult, de produkáló, meggyőző előadást nyújtani a „közönségnek, hogy a következő Guns N Roses koncertre is megvegyék a jegyet”.
És persze a koncert végén életerőből leszipojozva kidőlni. :)

A legjobb tanárom, újra...

A már elemzett legjobb tanárom azt hiszem, hogy mindent nagyon jól tudott. Tudományterülete kimagasló alakja, mind a magyar, mind a történelem tekintetében s magában a pedagógiában is.Legnagyobb csodálatomat élvezte, amikor József Attila versek tucatját mondta el fejből. Mániákusan a memoriter híve volt, s soha nem értettem, honnan tudja, hogy hibázunk, mikor ő közben csak ül, vagy ír. Mára azt hiszem, már eloszlott a köd e tárgykör körül, mikor már én is tudom így "szekálni" az öcsémet egy-egy vers kapcsán.
Közösségépítés, összetartás szempontjából is zseniális munkát végzett, azt, hogy 7. osztályban rávett minket, hogy csoportosan öltözzünk be farsangon a világtörténelem nagy alakjainak, nem sok mindenki tudta volna elérni (én rossz bölcsészként Einsteint alakítottam).
A fiatalokhoz gyermeteg lélekkel, de mégis szigorúan s követelve viszonyul. A legrosszabb gyerekben is meglátja a jót (például az öcsémben), s próbálja kihozni belőle a maximumot. Soha nem adja fel a képességek fejlesztését. Azok a diákok akik szeretnék valamire vinni az életben, imádják őt. A másik kategória persze nem, hisz rosszul élik meg a szigorú számonkérést, és a kutatást igénylő házi feladatot.
A kollégái úgy vélem, felnéztek rá, "engedelmeskedtek" neki. Amit nem is csodálok, hiszen a város legtevékenyebb pedagógusa. Városi, iskolai műsorok, versenyek szervezése, lebonyolítása, a romok eltakarítása. Mindent ő csinál.
A személyisége a maximalizmusát leszámítva (ami nekem is van), teljesen átlagos. Szeretni való, öntudatos, magabiztos, segítőkész, együtt érző, optimista és szereti a gyerekeket. Mindenek előtt állnak a diákok s az ő érdekeik. A szememben a tökéletes pedagógus!

2014. 03. 24. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

~ Tüdőgyulladás ~

                                                 A tanítás vágy, a jobb világ elérése iránt.

A tanítás olyan, mint…
a szerelem	hiába gyötör s tépáz meg olykor, nem adod fel!
egy tartalomjegyzék	útmutatót nyújt a tudáshoz.
a gyász	remélsz, de hiába vesződsz annak felélesztésével, ami nincs.

                                                

                                                

Igyekeztem olyan sorrendben felsorakoztatni az állításokat, ahogyan én leginkább előfordulónak tartom őket. Egy csoporton belül „bármi” megteremtése is nagyon nehéz feladat, így nem egyszerű egy-egy momentumot elképzelni, végig gondolni. Eddigi tapasztalataim alapján igyekszem érvelni.

1.	A csoport tagjai kérik a többiek véleményét ötleteikről, a többiekről maguk is véleményt formálnak, azok helyességét ellenőrzik.	Leginkább a véleményformálást tekintem mérvadónak (ami sajnos sokszor rosszindulatú). Fel kell hívnunk a diákok figyelmét arra, hogy ne a hibák kiemelésével, és az „én jobban csinálnám” elvével szemléljék a másikat. Építő jellegű kritikákat igyekezzenek megfogalmazni.
2.	A csoport tagjai segítenek egymásnak a probléma meghatározásában, véleményt nyilvánítanak, javaslatot tesznek.	A csoportmunka központi eleme a megbeszélés. A csoporton belüli önálló feladatokat is közösen szokták megoldani a diákok, ami nem akkor baj, mint ahogy azt ők gondolják. Így képesek együttesen egy megfelelő kép kialakítására.
3.	A csoport tagjai természetes módon, nyitottan fogadják az ötleteket és érzéseket, meg akarják vitatni az erősségeket és a gyengeségeket, szabadon élnek az érzelemnyilvánítás nem verbális eszközeivel – gesztusokkal, mimikával stb. – is.	Sajnos sok esetben az érzelemnyilvánítás, és a megvitatás inkább a gyengeségekre éleződik ki. Újra és újra fel kell hívni a figyelmet arra, hogy úgy minősítsük a másikkal, ahogy mi szeretnénk, hogy minket minősítsenek. Egy mosoly, egy bólintás többet segít a továbbiakban, mint egy fintor vagy egy lekicsinylő szó.
4.	A csoport tagjai figyelmesen meghallgatják egymást és igyekeznek megérteni a másik által elmondottakat.  Ha szükséges kérik, hogy ismételje, pontosítsa mondanivalóját. Átfogalmazva a hallottakat rákérdeznek, hogy jól érették-e.	Kérik, inkább felszólítják a másikat arra, hogy ismételje meg amit mondott, de nem feltétlen azért mert nem értik, hanem mert elsőre nem figyeltek oda. Fontos, hogy olyan témát válasszunk a csoportmunka számára, ami leköti a diákok figyelmét. A száraz, kötelező darabok elmondására van a tanár. Együtt az érdekesebb dolgokat kell megvitatniuk.
5.	A csoport tagjai kérik, és el is fogadják mások segítségét, őszinteségre, nyíltságra bátorítják a többieket.	Véleményem szerint ez az előző tétellel egy cipőben jár. Pedagógusi feladatunk, hogy bátorítsuk a diákokat, az őszinteségre, hogy legyenek nyitottak a világra. S ha ezt kellőképpen elhintjük, már egymás közt is élni fog erre az igény.
6.	A csoport tagjai világosan fogalmaznak, igyekeznek artikulálni, részletekkel, példákkal szemléltetnek, és rákérdeznek arra, hogy érthető-e.	Igyekeznek világosan fogalmazni, de inkább elhadarják, amit el kell mondani s érzik, hogy jól végezték dolgukat. Kevés a részletesség (csak a lényeget igyekeznek elmondani), példák minimálisak. A tanár saját munkájában az állandó példálózás és szemléltetés mintáját kell, hogy mutassa. Ez a folyamatosan látott példa, arra késztetheti a diákot, hogy ő maga is ezt tegye. Tudat alatt tudjuk hozzá eljuttatni azt, amire hiába szólítjuk fel, ha nem tudja a feladat módszertanát.
7.	A csoport tagjai mélyítik a csoport önismeretét. Felhívják a figyelmet a csoportban zajló történésekre, és a többieket is kérik, hogy mondják el ezzel kapcsolatos érzéseiket, meglátásaikat.	Ritka, hogy a feladaton túl a csoportok együtt maradnának. Nem törekszenek egymás megismerésére csak a feladat kötelező elvégzésére.  Minden témába bele kell csempésznünk olyan momentumokat, amiben a diáknak önmagát kell megjeleníteni, ezzel közelebb engedve magát a többiekhez, s a többieket önmagához. Iskolán túli csoportmunkák elvégzése is segíthet a csapat építésében, s a közös önismeret kialakításában.