Oktatás és társadalom
Október végi reflexió
"Az iskolában hatvanan vagyunk.
Szilaj legénykék. Picik és nagyok,
s e hatvan ember furcsa zavarában
a sok között most én is egy vagyok.
Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,
a fekete táblácska és a kréta,
a szivacs hideg, vizes illata,
az udvaron a szilfa vén árnyéka,
s a kapunál - az arcom nézi tán? -
egy idegen és merev tulipán."
s e hatvan ember furcsa zavarában
a sok között most én is egy vagyok.
Ez más, mint otthon. Festékszag, padok,
a fekete táblácska és a kréta,
a szivacs hideg, vizes illata,
az udvaron a szilfa vén árnyéka,
s a kapunál - az arcom nézi tán? -
egy idegen és merev tulipán."
Csupán Kosztolányi Dezső halálának 78. évfordulója miatt bátorkodom ezzel,
a Tőle származó idézettel indítani bejegyzésemet.
Ez a néhány sor hűen tükrözi azt a képet, amit az órán tanultak alapján elképzeltem a népiskoláról. Hiszen, mikor Kosztolányi 1891-ben elkezdte tankötelezettségének letöltését, ebben az iskola formában koptatta a padot, majd választotta a szabadkai gimnáziumi továbbtanulást, amiben igaz nem tehette le az érettségit (mert konfliktusok miatt gimnáziumot kellett váltania), de hűen bejárta az akkori iskolarendszer lépcsőit, egészen a bölcsészttudományi kar képzéséig.
De ez itt nem az irodalmi stúdiumok folytatásának a helye, úgyhogy inkább a KIP-es óráról megfogalmazódott gondolataimat osztanám meg.
Először persze ennek az órának is ellen akartam állni, mert nem éreztem megfelelő partnereknek a kapott egyéneket, s ilyenkor passzivitásom felülmúlhatatlan.
Az óra végére sem szívleltem meg a társaimat. Az órát, az óra formáját és módszerét viszont nagyon jónak tartom. Meglepődtem bár, mikor az egyéni feladatok nem kerültek mind bemutatásra, nem ehhez vagyok szokva. De természetesen érthető, hogy miért így zajlottak a dolgok.
Időfelelős, tárgyfelelős stb. nagyon jó ötletnek tartom, hogy a csapat minden tagjának van felelőssége, s nem lehet kibujni a munka alól.
A felhasznált szövegek is jók voltak, hiszen az óra alaptematikájába tökéletesen passzolt. Számomra a csoportmunka mindig egy kis játéknak enged teret, s ezzel játékosan tudunk tanulni, hiszen annak ellenére, hogy kiadott feladatok vannak, nem vagyunk merev kötöttségek közé zárva. Ha nagy leszek, én is fogom ezt a módszert alkalmazni, s örülök, hogy megismerkedhettem vele. :)
De ez itt nem az irodalmi stúdiumok folytatásának a helye, úgyhogy inkább a KIP-es óráról megfogalmazódott gondolataimat osztanám meg.
Először persze ennek az órának is ellen akartam állni, mert nem éreztem megfelelő partnereknek a kapott egyéneket, s ilyenkor passzivitásom felülmúlhatatlan.
Az óra végére sem szívleltem meg a társaimat. Az órát, az óra formáját és módszerét viszont nagyon jónak tartom. Meglepődtem bár, mikor az egyéni feladatok nem kerültek mind bemutatásra, nem ehhez vagyok szokva. De természetesen érthető, hogy miért így zajlottak a dolgok.
Időfelelős, tárgyfelelős stb. nagyon jó ötletnek tartom, hogy a csapat minden tagjának van felelőssége, s nem lehet kibujni a munka alól.
A felhasznált szövegek is jók voltak, hiszen az óra alaptematikájába tökéletesen passzolt. Számomra a csoportmunka mindig egy kis játéknak enged teret, s ezzel játékosan tudunk tanulni, hiszen annak ellenére, hogy kiadott feladatok vannak, nem vagyunk merev kötöttségek közé zárva. Ha nagy leszek, én is fogom ezt a módszert alkalmazni, s örülök, hogy megismerkedhettem vele. :)
