Jó volna jegyet szerezni, és elutazni Önmagunkhoz...

    9 évesen eljutottam arra a döntésre, hogy tanár szeretnék lenni. Legfőképpen az általános iskolai felső tagozatos osztályfőnököm példája adta azt az inspirációt, ami miatt ezt a pályát választottam az életemnek. Szintén a felső tagozatba lépéshez kötődik a tudományterület szeretete is, hiszen magyar-történelem szakos osztályfőnökkel, egy ilyen kiváló osztályfőnökkel nem volt nehéz megszeretni a tárgyakat, majd hagyni, hogy a szenvedélyemmé váljon.

    A középiskolába kerülve esett meg, hogy bizonyos okokból kifolyólag a történelem elvesztett rangját a szememben, egy történelem tanár okozta csúnya incidens miatt. Nem volt oly erős ez a vonzalom a történelem és köztem, hiszen ennyi elég is volt ahhoz, hogy eltávolodjunk egymástól. Ezzel párhuzamosan a csodálatos magyartanárom tovább mélyítette, főként az irodalom iránti szeretetemet, s az Ő férje, aki szintén magyartanár még inkább lökdösött a mély verem irányába s az út végén magamat vetettem alá. 

Büszke vagyok rá, hogy e mellett töretlenül képes voltam kitartani, még úgy is, hogy a középiskolai matek-fizika szakos osztályfőnököm állandó lelki terrorban tartott a döntésem miatt, s különböző zsarolási formákkal próbálta elérni, hogy megtántorodjak, s az általa kitűzött anyagmérnöki világ irányába törjek. Sajnos sok negatív impulzus ért a pályaválasztásom miatt, de az a kevés pozitív, és támogató személy sokkal többet adtak nekem, mint amit a rosszakarók elvettek, így járhatok most, ezen az úton, és írhatom ezt a csodálatos blogbejegyzést. 

     A tanári pálya, minden buktatója ellenére, vagy inkább azokkal együtt, egy álom. Az, hogy egy "tömeg" előtt kiállhatok, beszélhetek, ők (jó esetben) rám figyelnek, hallgatnak engem, s némi tudást is elsajátíthatnak tőlem egy kiteljesedést jelent számomra. A pillanatok, amikor valakinek segítségre van szüksége és hozzám fordul, és én segíteni tudok neki, mind iskolai, mind magánéleti kérdésben, örömforrást jelent. Boldogít, ha segíthetek. Remélhetőleg egy talpraesett, gondolkodni képes, autonóm generáció kinevelése pedig komoly érdem. És az, hogy "életem végig" elveszhetek az irodalom szénaboglyájában már csak hab a tortán.

    A diákélményeimről nem ejtenék sok szót, borzalmasak voltak. Melankolikus természetem taszított a diáktársaim többségét, így inkább utáltak a semmiért. Majd utáltak, mert a tanárok szerettek, s végezetül azért, mert én már általános iskolás koromban is úgy képzeltem, hogy a katedrán állok és nem köztük ülök. Így igyekeztem minél többet és többet kihozni magamból, velük ellentétben. Ennek természetesen, mikor korrepetálásra, külön órára volt szükségük nagyon örültek. Teret engedtek a kétszínűségüknek, de én inkább a tanítás élvezetének átadva magam foglalkoztam velük. S minden alkalmat sikerrel zártam én is, és ők is a felelet során (egyszer vallottam kudarcot, egy matek pótvizsga felkészítésben, de azt a "diákom" önszorgalmának hiánya okozta).

    A diákévekhez a tanulási érdemek is hozzátartoznak, jegyeimet tekintve egy állandó négyesem volt, az angol. Más tárgyakból, mindig meg volt az ötös. Ez a négyes is csak a nyelv gyűlöletének köszönhető. Általános iskolai sport, képzőművészet és irodalom (és olykor egy kis matek) verseny eredményeimre nagyon büszke voltam még annak idején. De középiskolára az irodalom kivételével mind nagy kudarcra lett ítéltetve. A jövőben egészen más jellegű sikerekre vágyom. Sikeres szeretnék lenni a tudományos világban, és az emberek megsegítésében, másra nem vágyom. Ezek kudarcát szeretném elkerülni. 

    Amikor a kimagasló eredményeimet elértem, egy kicsit mindig értékesnek éreztem magam, kb. 10-15 percig. Öregbíttetem iskolám hírnevét, kis biszbaszokat nyertem, milyen jó. Aztán, ahogy a környezetem nem értékelte ezeket, már én sem tartottam magam értékkel telinek, hasznosnak. Egészségtelen önbizalomhiány lett az eredménye, amit mások könnyen meg is fogtak és azt hitték képtelen vagyok kiállni magamért. Sokan bántottak a ruháim miatt, mert mindig csak feketében járok 11 éves korom óta. Ez adta a legnagyobb támadási felületet a világnak. Diákok, tanárok egyaránt megszóltak. Azt hiszem, úgy próbáltam megvédeni magam, hogy bezárkóztam. Tanultam, tanultam, tanultam. S egyszer csak megunták.

    Nagy mértékben meghatározó tanárrá válásomban ez az évekig tartó szekálási folyamat. A célkeresztből figyeltem azt, hogy gyermek gyermekkel mennyire kegyetlen tud lenni, s hogy a tanárok mennyire nem tesznek semmit. Ez a momentum mutatta meg, hogy nem szabad hagyni azt, hogy a fiatalok ezt tegyék egymással. Olyan tanárrá kell lenni, aki aktívan jelen van a diákok életében, észre veszi a bántalmazást, és a hierarchia abnormális kialakulását. Én a jövőben semmilyen formában nem fogom engedni, hogy a diákjaim bántsák egymást külsejük, személyiségük, családjuk miatt. Ha egy olyan iskolában találom magam, ahol ez a "gyermek reformáció" nem divat, törekedni fogok rá, hogy azzá váljon, és a szülők is szerves részét képezzék az együttműködésnek, az egymás mellett/egymással élésnek.

    A tudásomat tekintve, ahhoz képest, hogy egészségügyi iskolából jöttem "nagyra tartom". Nem gondolom kevésnek, sőt. Még még és még fejleszteni akarom és ez az egyetem kellő segítséget nyújt számomra, természetesen az egyéni művelődés mellett. Olyannyira beleéltem már magam a tudásgyarapításba, hogy szeretném elvégezni a doktori iskolát Heltai professzor mentorálása alatt.

    Zárásként elmondandó, hogy ez a féléves kurzus egy jegyet adott nekem Önmagamhoz, és feltárta a belsőmben azt, amiről nem is tudtam, hogy ott van. Az eddig érzékelt hivatástudatom felerősödött, amennyire csak lehet, és tudatosítottat bennem, hogy semmiért nem hagynám el ezt a pályát. Egyéni módszereim, hiteim nem változtak csak megerősödtek. :)

Tanári interjú

A tanári interjúmat a középiskolai történelem tanárommal készítettem, kisebb-nagyobb sikerekkel.

     Valójában úgy gondolom, hogy a tanításról megalkotott metaforáján kívül már semmit nem kellene leírnom, hiszen az elmond mindent a személyiségéről, elképzeléseiről. Egy betűt sem fogalmaznék át rajta, mert számomra egyszerre volt szívcsavaró és döbbenetes: "Tanítani annyi, mint meglátni a hernyóban a pillangót. A hernyó szúr, szőrös, és tekereg, talán egy kicsit undorító is. Megeszi a leveleket...lassú...csúnya. Milyen a pillangó? Gyönyörű, könnyed, de ellibeg a szélben egy pillanat alatt. Csak akkor boldog, ha elengedem. Utánanézek, és elmélkedem azon, mennyit tanítottam repülni, amikor még hernyó volt. Ez időtájt sokan kinevettek, lenéztek, átkoztak, megszóltak, áskálódtak, de én csak biztattam, bátorítottam, szerettem, és sohasem neveztem hernyónak, hiszen ő pillangó."

      A tanításról, tanulásról alkotott válaszának legfőbb fogalma a "változás", úgy tartja ő is és a diák is folyamatos változásban, formálódásban van, semmi sem biztos, ezért kiszámíthatatlan, nyitott végű "valami" mind a tanítás, mind a tanulás.Amit eltervezünk az sosem úgy alakul, ahogy mi magunk előtt látjuk, ezért állandó kreativitásra van szüksége az embernek. Mindezekkel szemben a gyerekek kritikusak, őszinték, szeszélyesek, szelídek és vadak, de mindenekelőtt hálásak! 

     A tanításról szóló 5 sorost kértem még tőle, mely a következő: 

Tanítás...

Inspiráló, kreatív.

Odaad, felemel, lemerít.

Kiforr, közszereplő, megmérettetik.

Bűnbak.

 Nem szeretnék nagy volumenű következtetéseket levonni, ezen néhány sor alapján. Azonban, ha figyelembe veszem az órán megbeszélteket az utolsó szóval kapcsolatban, tehát, hogy ott fejeződik ki a legfontosabb gondolat, akkor főként nem a tanítás pozitív oldala van jelen az életében (persze ez csak saját következtetés).

    Az interjú során csak ennyit sikerült kihúznom belőle. :) 

Hospitálás

Helyszín: Ferenczi Sándor Eü. Szki.

Dátum: 2014. 05. 09.

Évfolyam: 9. és 11.

Óra típusa: irodalom

9. évfolyam

    Az óra célja Shakespeare Hamletjének feldolgozása órai olvasás nyomán. A 45 perc alatt a diákok felidézték  a már olvasott szövegrészeket (Arany J. Hamlet fordítása és Shakespeare munkáinak egyszerűsített változatai nyomán), még füzet segítségével. Ez az óra első 5 percét töltötte ki.

    Az elkövetkező 20 percben a diákok (mivel csak tízen voltak) 1-1 általuk kiválasztott drámaszereplő jellemét, karakteri sajátosságait jelenítették meg "X-faktor" jelleggel, tehát a legjobbak jutalomban részesültek (4 diák). Fiatalos, modern felfogás jellemezte ezeket az előadásokat. A maradék időben dramaturgiailag felosztva olvasták a szöveget.

    Az előzetes ismeretek, a színházi látogatás remekül egybeforrt az olvasási élményekkel. A stratégia (összefoglalás → olvasás → értelmezés) így bevált, az óra célja megvalósulhatott. 

    Az információforrás maga a Hamlet c. dráma volt, jelenleg egyéb kiegészítés nélkül. 

    Mivel a diákok rendelkeztek már ismeretekkel, sikereket érhettek el, így az óra hangulata és a légkör vidám, barátságos és közvetlen volt, 100 %-os részvételi arányt biztosítva a tanulók részéről. A már említett jutalmazás, esetükben egy kis ötös (5 kis ötös = 1 nagy ötös) is motivációt adott az aktivitásra. 

    Voltak az óra végére ellustult gyerekek, akik nem akarták a végzendő feladatot csinálni, ezért 10 mondatos "házi dolgozatot" kaptak. 

    A tanári eljárás ez esetben hagyományosnak mondható. Személyiségjegyeinek nagy mértékben köszönhető az óra hangulata, az interaktivitás kötetlensége s a stratégia/a módszer sikeressége.

11. évfolyam

    Az óra célja az idei érettségi novella elemzési feladatának elvégzése (Bródy János: Kaál Samu). A folyamat 3 részből állt: 15 perc a novella elolvasása, önálló megértése, 10 perc a kulcsszavak közös megbeszélése, 7 perc a művel kapcsolatos rekonstruktumok megtárgyalása és 3 perc a kihagyás fogalmának tisztázása. A tervezett négy kérdésből csak három került megbeszélésre, de az óra így is elérte fő célját. A Bródy Jánosról nem létező előzetes tudás hiátusa betöltődött s a Nyugatosok párhuzama is felállításra került. 

    A rekonstruálási feladat interaktív játékossága nagyon szabaddá tette az óra hangulatát, hiszen párokban kellett szituációt eljátszani. Ezt követően az alapzaj magas lett s a légkör is feszült, rendezetlen formát öltött. 

   Az információforrást az érettségi teszt sokszorosított másolatai adták. Ezen vita tört ki, mert nem jutott mindenkinek. A szeleburdiságuk ellenére is elmondható, hogy megvalósult az óra stratégiai programja úgy, hogy a diákok megoszlása 30-70 %-os a passzívak javára.

    Ebben az osztályban a motiváló kis ötös már nem olyan motiváló. 

Az óra végén egy rövid beszámolót kaptam tőlük az elmúlt héten zajló bemutató órájukról. A SMART táblán végzett feladatok Adyhoz kapcsolódtak. Kedveltek voltak a verseket tematikába besoroló feladatok, Csinszka és Léda "verseinek", jellemzőinek az örvénybe való gyűjtése (a helyteleneket az örvény kidobja magából) s a különböző asszociációs feladatok. Nem tetszett nekik a kritikai szöveg gondozásának feladata, hisz ez már gondolkodást igényelt (a résztvevő pedagógusok kedvenc feladata volt ez). 

Azért gondoltam, hogy írok a bemutató óráról is, hogy elmondhassam, korszerű oktatási módszerekkel is él a megfigyelt pedagógus.

2014. május 05. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

"A pedagógus a nagyrészt önálló gyermeki tanulási tevékenység segítője, szabályozza, és nem vezérli a tanulás folyamatát. A folyamat középpontjában az önálló tanulói tevékenység, a tanulás áll."

Egészen eddig azt hittem, hogy az oktatás felé irányuló szellemiségem halad a korral, és a legmodernebb felfogással rendelkezem.Azonban a kiválasztott állítás alapján, mégis inkább a személyiségfejlesztést előtérbe helyező, a cselekvés pedagógiájaként ismeretes "eszme" támogató közé sorolhatom magam. S ami még érdekesebb, hogy kiegészítésként, azt tüntettem fel, hogy a pedagógus egyéb feladata, hogy a diák érdeklődését felkeltse, segítse a tanulást, a pályán való előremozdulást. S ez a tétel a Comenius előtti pedagógia törzse. Tehát abszolút ellentmondásban állok a saját magamról alkotott elképzeléseimmel. :D
De, mivel egyetértek azzal, hogy az oktatás minden formájában lehet sikereket elérni nem estem kétségbe. Még az is megeshet, hogy a meglátásaim formálódnak, és kiváló konstruktivista hozzáállásom lesz az egyetem végére.

Bár az elvégzendő feladat nem vitt közelebb a konstruktivizmushoz, mert baromi nehéz volt a sok apróság kibogarászása, de sikeresnek érzem magunkat.