2014. 03. 24. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

~ Tüdőgyulladás ~

                                                 A tanítás vágy, a jobb világ elérése iránt.

A tanítás olyan, mint…
a szerelem	hiába gyötör s tépáz meg olykor, nem adod fel!
egy tartalomjegyzék	útmutatót nyújt a tudáshoz.
a gyász	remélsz, de hiába vesződsz annak felélesztésével, ami nincs.

                                                

                                                

Igyekeztem olyan sorrendben felsorakoztatni az állításokat, ahogyan én leginkább előfordulónak tartom őket. Egy csoporton belül „bármi” megteremtése is nagyon nehéz feladat, így nem egyszerű egy-egy momentumot elképzelni, végig gondolni. Eddigi tapasztalataim alapján igyekszem érvelni.

1.	A csoport tagjai kérik a többiek véleményét ötleteikről, a többiekről maguk is véleményt formálnak, azok helyességét ellenőrzik.	Leginkább a véleményformálást tekintem mérvadónak (ami sajnos sokszor rosszindulatú). Fel kell hívnunk a diákok figyelmét arra, hogy ne a hibák kiemelésével, és az „én jobban csinálnám” elvével szemléljék a másikat. Építő jellegű kritikákat igyekezzenek megfogalmazni.
2.	A csoport tagjai segítenek egymásnak a probléma meghatározásában, véleményt nyilvánítanak, javaslatot tesznek.	A csoportmunka központi eleme a megbeszélés. A csoporton belüli önálló feladatokat is közösen szokták megoldani a diákok, ami nem akkor baj, mint ahogy azt ők gondolják. Így képesek együttesen egy megfelelő kép kialakítására.
3.	A csoport tagjai természetes módon, nyitottan fogadják az ötleteket és érzéseket, meg akarják vitatni az erősségeket és a gyengeségeket, szabadon élnek az érzelemnyilvánítás nem verbális eszközeivel – gesztusokkal, mimikával stb. – is.	Sajnos sok esetben az érzelemnyilvánítás, és a megvitatás inkább a gyengeségekre éleződik ki. Újra és újra fel kell hívni a figyelmet arra, hogy úgy minősítsük a másikkal, ahogy mi szeretnénk, hogy minket minősítsenek. Egy mosoly, egy bólintás többet segít a továbbiakban, mint egy fintor vagy egy lekicsinylő szó.
4.	A csoport tagjai figyelmesen meghallgatják egymást és igyekeznek megérteni a másik által elmondottakat.  Ha szükséges kérik, hogy ismételje, pontosítsa mondanivalóját. Átfogalmazva a hallottakat rákérdeznek, hogy jól érették-e.	Kérik, inkább felszólítják a másikat arra, hogy ismételje meg amit mondott, de nem feltétlen azért mert nem értik, hanem mert elsőre nem figyeltek oda. Fontos, hogy olyan témát válasszunk a csoportmunka számára, ami leköti a diákok figyelmét. A száraz, kötelező darabok elmondására van a tanár. Együtt az érdekesebb dolgokat kell megvitatniuk.
5.	A csoport tagjai kérik, és el is fogadják mások segítségét, őszinteségre, nyíltságra bátorítják a többieket.	Véleményem szerint ez az előző tétellel egy cipőben jár. Pedagógusi feladatunk, hogy bátorítsuk a diákokat, az őszinteségre, hogy legyenek nyitottak a világra. S ha ezt kellőképpen elhintjük, már egymás közt is élni fog erre az igény.
6.	A csoport tagjai világosan fogalmaznak, igyekeznek artikulálni, részletekkel, példákkal szemléltetnek, és rákérdeznek arra, hogy érthető-e.	Igyekeznek világosan fogalmazni, de inkább elhadarják, amit el kell mondani s érzik, hogy jól végezték dolgukat. Kevés a részletesség (csak a lényeget igyekeznek elmondani), példák minimálisak. A tanár saját munkájában az állandó példálózás és szemléltetés mintáját kell, hogy mutassa. Ez a folyamatosan látott példa, arra késztetheti a diákot, hogy ő maga is ezt tegye. Tudat alatt tudjuk hozzá eljuttatni azt, amire hiába szólítjuk fel, ha nem tudja a feladat módszertanát.
7.	A csoport tagjai mélyítik a csoport önismeretét. Felhívják a figyelmet a csoportban zajló történésekre, és a többieket is kérik, hogy mondják el ezzel kapcsolatos érzéseiket, meglátásaikat.	Ritka, hogy a feladaton túl a csoportok együtt maradnának. Nem törekszenek egymás megismerésére csak a feladat kötelező elvégzésére.  Minden témába bele kell csempésznünk olyan momentumokat, amiben a diáknak önmagát kell megjeleníteni, ezzel közelebb engedve magát a többiekhez, s a többieket önmagához. Iskolán túli csoportmunkák elvégzése is segíthet a csapat építésében, s a közös önismeret kialakításában.

 

2014. 03. 17. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

Nem élveztem a mai órát, senki nem volt jelen az órai csoportomból. S a helyettük kapott 3 ember között találok olyat, akivel szemben bőven van kifogásom. 

A feladat tetszett, nagyon aranyos volt, és csapatmunkára kényszerítő. 
A boncolgatott pedagógiai módszer nem volt új számomra, eddig is úgy gondoltam, hogy ez az oktatás egyik leghasznosabb módszere. Főleg azért, mert számomra nagyon fontos, hogy a közösség, amelyben majd (remélhetőleg) tanítani fogok, jól együtt működő, összekovácsolódott társaság legyen. Úgy gondolom felnőtt életük sokkal jobb minőséggel bírhat, ha már (jó esetben általános iskolában, ha rajtam múlik) középiskolában kialakul bennük az együttműködés módszeres formája.

2014. 03. 03. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

"Oroszlányok" - nem volt annyira vészes mind a négyünkre jellemző tulajdonságot találni, mint amennyire elképzeltem. Nyelvtanóra, céltudatosság, vodka ;) Nem érzem, hogy bármivel is előrébb lennék, azzal, hogy ezt a feladatot elvégeztük. Valójában egészen semmilyennek éreztem.

A pedagógiai nézetekről szóló elméletei bevezetés érdekes volt, nem gondoltam, hogy ezekkel a dolgokkal, témákkal külön, speciális kutatócsoportok foglalkoznak. Hogy egyetlen szituációban végbemenő, egyetlen döntést ilyen komoly mélységekig lehet boncolgatni. Nem azért mert lehetetlennek tartottam volna eddig, hanem mert egyszerűen nem foglalkoztatott. Abban a légüres térben, ami a fejemben van, a tanítás, oktatás gondolatával még sosem kapcsolódott össze, a "vajon, hogy fogok dönteni ekkor és ekkor?" gondolatsor polipjának sok-sok csápja.

Saját pedagógiai nézeteimet tekintve, nem tudom eldönteni, hogy mennyire vagyok nehéz helyzetben. Sok mindent meg tudnék fogalmazni, miközben mégsem. Az előző órán kapott állításokat alapul véve igyekszem összeszedni a sablonos gondolatokat.

Egyes szempontok, melyeknél szeretném megragadni a tanítást, ill. amelyek szellemében igyekszem majd tevékenykedni:

A tanulásban az a lényeg, hogy mindenben megragadjuk azt, ami érdekel, s így a javunkra kamatoztassuk, ezzel megismerve a világot s fejlesztve önmagunkat.	Véleményem szerint minden tudományterület átültethető a hétköznapi élet színterére.  A matematikában a százalékszámítást az öcsém, egy számítógép megvételéhez szükséges pénz összespórolásán tanulta meg (havonta mennyit kell félre tenni, hogy egy év múlva megvehesse). S mivel nagyon nagy befolyással van rá a számítógép, azonnal fel tudta fogni.
A tanár-diák kapcsolatban elengedhetetlen a kölcsönös a tisztelet, és az előítélet mentesség.	A középiskolai (mélyen vallásos) történelem tanárom, már az első órán kiszúrt magának, s a rákövetkező napokban, e-mailben a gusztustalan, visszataszító, sátánista liba kifejezésekkel illetett (a fekete öltözékem miatt). Az eset nagy felháborodást keltett, de elcsitult. S a legnagyobb meglepetésére én lettem a legkiemelkedőbb tanítványa, s idővel a kedvence.
Az iskola funkciója az oktatás, és a látókör tágítása mellett az életcél megteremtésének elősegítése, s a már kialakult célok irányába való terelgetés.	Az egészségügyi szakközépiskolába úgy léptem be, hogy kórboncnok leszek. Nem meglepő módon (hiszen már 8 éves koromtól tanítani szeretnék), hamar sikerült lemondanom erről a célomról, s visszatérni az eredetihez. Ezt már 10.-ben jeleztem a magyar tanáromnak, s ő attól a perctől kezdve gigamega sok feladattal, külön beszélgetéssel, könyvhegyekkel segített eljutnom odáig, hogy felvegyenek az egyetemre.
„A legjobb tanár éppen az, ki lassanként feleslegessé teszi magát.”	A már korábban említett Georg Orwell idézetet is a nézeteim közé sorolnám. Egy részt imádom ezt a fickót, másrészt volt már szerencsém ilyen jó tanárhoz. Mind az általános iskolai, s mind a középiskolai magyar tanárom, az utolsó évre annyi tudást halmozott fel a fejemben, hogy (minden nagyképűség nélkül mondva) önállóan el tudtam boldogulni az irodalom (megfelelő szintű) világában.
Nem hiszek a kötelező olvasmányok listáiban. Nem hinném, hogy az embereknek elő kell írni, hogy mit olvassanak. Ezzel azt kockáztatjuk, hogy az olvasás kötelességgé válik, ami oda vezetne, hogy az olvasók meggyűlölnék a szegény írókat.	Magyar szakosként számra ütve mondhatom csak, ezeket a sorokat. Szerintem jobb, ha mindenki szabadon olvashat, és megtalálhatja a saját kincseit. Mindenkinek meg kell találnia azokat a könyveket, amelyek gazdagabbá teszik a bensőjét. S azt sem bánom, ha én azt a könyvet ki nem állhatom. Csak olvasson! Az általános iskola velejárója, hogy a gyerekek meggyűlölik az olvasást, a számukra érthetetlen Egri csillagok, Kőszívű ember fiai, Szent Péter esernyője etc. miatt. Nagy értékű könyvek, le a kalappal! De a mai fiataloknak már nem (csak) ez kell! A kedvenceiket olvassák el, amiket szeretnek, számoljanak be róla, ÉLVEZZÉK! A kötelező, ezer éves dumát, majd én beleverem a fejükbe.

Az Én legjobb tanárom….

Életem legjobb tanárához általános iskolában volt szerencsém. Felső tagozatban, 4 évig volt az osztályfőnököm s egyben a magyar és történelem tanárom is.  Mint magánember teljesen olyan volt, mint az anyukám, s mint oktató pedig az első perctől kezdve az egyértelmű példaképem. Ha valaki 8 éves korában eldönti, hogy pedagógus akar lenni, folyamatosan keresi azt a személyt, akivé válni szeretne, majd egyszer. Az a lelkesedés, hit és erő, amit beleölt a tanításba felbecsülhetetlen mértékű. Szerintem az egyik legfontosabb módszertani elem egy tanár életében, hogy elkötelezetten, belső örömforrásként felhasználva a tanítást, adja át a tudást a diákoknak. S ha valaki óriás szívből végezte a munkáját, akkor ez a tanárnő igen. Türelmesen, játékosan fordult felénk, és soha nem voltak előítéletei. Mindig megvédett a köcsögölő fiúkkal szemben, lelki támaszként szolgált számomra.

Utólag átgondolva értem csak meg, hogy miért haragudott meg rám, amikor azt mondtam neki a pályaválasztás idején, hogy én mégis inkább kórboncnok szeretnék lenni, s nem tanár… Na mára én is utálom magam ezért a kijelentésért. S azt is felmértem, hogy nem Ő kell, hogy legyek, nem Ő akarok lenni. Saját magamat szeretném megvalósítani, az ő példája nyomán.