2014. 03. 03. - Bevezetés a pedagógiai tanulmányokba

"Oroszlányok" - nem volt annyira vészes mind a négyünkre jellemző tulajdonságot találni, mint amennyire elképzeltem. Nyelvtanóra, céltudatosság, vodka ;) Nem érzem, hogy bármivel is előrébb lennék, azzal, hogy ezt a feladatot elvégeztük. Valójában egészen semmilyennek éreztem.

A pedagógiai nézetekről szóló elméletei bevezetés érdekes volt, nem gondoltam, hogy ezekkel a dolgokkal, témákkal külön, speciális kutatócsoportok foglalkoznak. Hogy egyetlen szituációban végbemenő, egyetlen döntést ilyen komoly mélységekig lehet boncolgatni. Nem azért mert lehetetlennek tartottam volna eddig, hanem mert egyszerűen nem foglalkoztatott. Abban a légüres térben, ami a fejemben van, a tanítás, oktatás gondolatával még sosem kapcsolódott össze, a "vajon, hogy fogok dönteni ekkor és ekkor?" gondolatsor polipjának sok-sok csápja.

Saját pedagógiai nézeteimet tekintve, nem tudom eldönteni, hogy mennyire vagyok nehéz helyzetben. Sok mindent meg tudnék fogalmazni, miközben mégsem. Az előző órán kapott állításokat alapul véve igyekszem összeszedni a sablonos gondolatokat.

Egyes szempontok, melyeknél szeretném megragadni a tanítást, ill. amelyek szellemében igyekszem majd tevékenykedni:

A tanulásban az a lényeg, hogy mindenben megragadjuk azt, ami érdekel, s így a javunkra kamatoztassuk, ezzel megismerve a világot s fejlesztve önmagunkat.	Véleményem szerint minden tudományterület átültethető a hétköznapi élet színterére.  A matematikában a százalékszámítást az öcsém, egy számítógép megvételéhez szükséges pénz összespórolásán tanulta meg (havonta mennyit kell félre tenni, hogy egy év múlva megvehesse). S mivel nagyon nagy befolyással van rá a számítógép, azonnal fel tudta fogni.
A tanár-diák kapcsolatban elengedhetetlen a kölcsönös a tisztelet, és az előítélet mentesség.	A középiskolai (mélyen vallásos) történelem tanárom, már az első órán kiszúrt magának, s a rákövetkező napokban, e-mailben a gusztustalan, visszataszító, sátánista liba kifejezésekkel illetett (a fekete öltözékem miatt). Az eset nagy felháborodást keltett, de elcsitult. S a legnagyobb meglepetésére én lettem a legkiemelkedőbb tanítványa, s idővel a kedvence.
Az iskola funkciója az oktatás, és a látókör tágítása mellett az életcél megteremtésének elősegítése, s a már kialakult célok irányába való terelgetés.	Az egészségügyi szakközépiskolába úgy léptem be, hogy kórboncnok leszek. Nem meglepő módon (hiszen már 8 éves koromtól tanítani szeretnék), hamar sikerült lemondanom erről a célomról, s visszatérni az eredetihez. Ezt már 10.-ben jeleztem a magyar tanáromnak, s ő attól a perctől kezdve gigamega sok feladattal, külön beszélgetéssel, könyvhegyekkel segített eljutnom odáig, hogy felvegyenek az egyetemre.
„A legjobb tanár éppen az, ki lassanként feleslegessé teszi magát.”	A már korábban említett Georg Orwell idézetet is a nézeteim közé sorolnám. Egy részt imádom ezt a fickót, másrészt volt már szerencsém ilyen jó tanárhoz. Mind az általános iskolai, s mind a középiskolai magyar tanárom, az utolsó évre annyi tudást halmozott fel a fejemben, hogy (minden nagyképűség nélkül mondva) önállóan el tudtam boldogulni az irodalom (megfelelő szintű) világában.
Nem hiszek a kötelező olvasmányok listáiban. Nem hinném, hogy az embereknek elő kell írni, hogy mit olvassanak. Ezzel azt kockáztatjuk, hogy az olvasás kötelességgé válik, ami oda vezetne, hogy az olvasók meggyűlölnék a szegény írókat.	Magyar szakosként számra ütve mondhatom csak, ezeket a sorokat. Szerintem jobb, ha mindenki szabadon olvashat, és megtalálhatja a saját kincseit. Mindenkinek meg kell találnia azokat a könyveket, amelyek gazdagabbá teszik a bensőjét. S azt sem bánom, ha én azt a könyvet ki nem állhatom. Csak olvasson! Az általános iskola velejárója, hogy a gyerekek meggyűlölik az olvasást, a számukra érthetetlen Egri csillagok, Kőszívű ember fiai, Szent Péter esernyője etc. miatt. Nagy értékű könyvek, le a kalappal! De a mai fiataloknak már nem (csak) ez kell! A kedvenceiket olvassák el, amiket szeretnek, számoljanak be róla, ÉLVEZZÉK! A kötelező, ezer éves dumát, majd én beleverem a fejükbe.

Az Én legjobb tanárom….

Életem legjobb tanárához általános iskolában volt szerencsém. Felső tagozatban, 4 évig volt az osztályfőnököm s egyben a magyar és történelem tanárom is.  Mint magánember teljesen olyan volt, mint az anyukám, s mint oktató pedig az első perctől kezdve az egyértelmű példaképem. Ha valaki 8 éves korában eldönti, hogy pedagógus akar lenni, folyamatosan keresi azt a személyt, akivé válni szeretne, majd egyszer. Az a lelkesedés, hit és erő, amit beleölt a tanításba felbecsülhetetlen mértékű. Szerintem az egyik legfontosabb módszertani elem egy tanár életében, hogy elkötelezetten, belső örömforrásként felhasználva a tanítást, adja át a tudást a diákoknak. S ha valaki óriás szívből végezte a munkáját, akkor ez a tanárnő igen. Türelmesen, játékosan fordult felénk, és soha nem voltak előítéletei. Mindig megvédett a köcsögölő fiúkkal szemben, lelki támaszként szolgált számomra.

Utólag átgondolva értem csak meg, hogy miért haragudott meg rám, amikor azt mondtam neki a pályaválasztás idején, hogy én mégis inkább kórboncnok szeretnék lenni, s nem tanár… Na mára én is utálom magam ezért a kijelentésért. S azt is felmértem, hogy nem Ő kell, hogy legyek, nem Ő akarok lenni. Saját magamat szeretném megvalósítani, az ő példája nyomán.