Oktatás és társadalom

Szeptember végi reflexió

"Úgy tűnik, a mai iskola nagyon kevéssé képes arra, hogy ezt a két alapértéket: a nyitottságot és a megértést közvetítse. És miért? Röviden azt lehetne válaszolni erre: azért, mert lemondott arról, hogy neveljen. Nevelni csak úgy lehet, ha személyiség áll szemben személyiséggel, szabad ember szabad emberrel."

Nem vagyok benne biztos, hogy tudom, mit is kellene ide írnom. Talán csak próbálok valamit reagálni, valamiképpen értékelni az elmúlt hónap munkáját!? 

A snassz dolgok mellett, mint hogy szeretem ezt az órát, szinvonalas az oktatás, érdekesek a témák, természetesen minden nagyon tetszik, és örülök, hogy van kurzosom Tanár úrral, mert szinte napi rendszerességgel böngészem a Taní-tani facebook oldalán megjelenő cikkeket, igyekszem valami sajátot is ide karcolni.

 

Mi az oktatás funkciója?

Egészen idáig úgy gondoltam az iskola egyenes funkciója a tanítás és a szocializáció előremozdítása. Az, hogy tanultak legyünk, tovább tanuljunk és a társadalomban elfoglalhassuk a legjobb helyünket. Nem igazán merült fel bennem a gyerek lepasszolásának szükségessége. 

Szent meggyőződésem volt, hogy soha nem lesz gyerekem, mert úgy sem lesz rá időm, nem tudok majd vele eleget foglalkozni, na meg a tanár-gyerekeknek mindig keményebb sorsuk van a társaik között. Elgondolkodtató, hogy ha majd mégis becsúszik egy törpe, berakom majd az óvodába, aztán az általános-, középiskolába és utána már a felsőoktatásban nem is lesz rám szüksége s amíg felnő többet "neveli" majd a pedagógus az én gyerekemet, és én többet "nevelem" majd mások gyermekeit. Ezesetben a nevelés helyett a felvigyázás szót is használhatnám, hiszen nagyszázalákban a diákok nem azért fognak hozzám bejárni, hogy tudományterületem szépségeit magukba szippantsák. 

Talán túl naív voltam abban, hogy én majd okos, irodalom szerető fiatal felnőtteket engedhetek ki a kezeim közül. Ezek után, már akkor boldog leszek, ha 1-2, arra igényt tartó koponyába beleültethetem a literatúra bogarát és még néhány szellemben megjelenik a világ dolgai iránti érdeklődés, azok megértése, bízom benne, hogy nagyon arányban lesznek ezek a fiatalok, mint azok akikre keresztet vethetek.

Azonban, ha visszakanyarodunk a felvigyázó szerepben betöltött pozícióhoz, akkor ebben szeretnék egy olyan ember lenni, akihez a problémáikkal bátran fordulnak a fiatalok s saját személyiségem segíthet az ő személyiségük fejlődésében. 

Ezzel együtt nem szeretnék lemondani a nevelésről, mint jogomról, lehetőségemről, kötelességemről. Abban a formában, s akkora mértékben, ahogy/amennyire a helyzet megkívánja/megengedi.