Közösségi pedagógiai gyakorlat

2015. október 07. - GYEK 

     A második alkalmat ugyanolyan lelkesedéssel vártam, mint az elsőt. Korántsem volt olyan összeszedett ez a foglalkozás, mint az előző, de ennek ellenére kimondottan jól zajlottak a dolgok, s remekül rögtönöztünk. Kezdetben a saját füzetek elkészítésében segédkeztem, itt is ért az első sokk, egy Zs. nevű fiatalembertől:

- Szia! Hogy hívnak?

- Szia! Zs. vagyok, meg tetszik nekem ezt csinálni?

- Persze, hogy megcsinálom, a páromat is Zs-nak hívják, és helyette is mindig, mindent meg kell csinálni úgyhogy simán.

- Akkor van barátod?

- Van!

- Hm... Na nem baj, legalább sosem felejted el a nevem!

[mi a p***a? Mekkora nőcsábász. :D]

A tavalyi félévben töltött mentori gyakorlatomon, többen megkérték a kezem, vallottak szerelmet az első látás után, de ezen a helyen nem számítottam ilyesfajta impulzusokra. Szerencsére már nem jövök zavarba, tudom kezelni ezeket a helyzeteket. Ezen a helyszínen valahol örömmel töltött el, hogy ezek a gyerekek nincsenek elkeseredve, sőt udvarolnak is. :) És úgy gondolom, ha már csak ennyit csinált volna aznap, hogy fél percig udvarolt nekem, akkor is megérte volna odamennem.

     Összességében majd minden gyerekkel kapcsolatba léptem, többekkel a füzetkészítés során, 2 tolószékes kislánnyal pedig kifestőztünk. Az a 2 kifestő sokkal nehezebben lett kész, mint az a 20 füzet a foglalkozás első részében. A legnehezebb és legfelháborítóbb F.-val volt. Az, hogy egy mozgásában korlátozott s szellemileg is sérült gyerek elé, letesz valaki egy kifestőt, hogy színezzen, de ceruzát nem adnak neki.... Az elborítja szarral az agyamat. S, hogy kb 20 percig senki a közelébe sem ment, az még jobban... Így az utolsó kb 1 órát azzal töltöttem, hogy F-val próbáltam egy bagoly képet kiszínezni, igyekeztem irányítani a kezét, megérteni, amit mond. Egy idő után barkóbába csapott át az egész kommunikáció, de amikor mosolygott egy-egy szavamra, úgy éreztem, hogy sikerem van. Ez töltött el a legtöbb energiával ezen a napon! Mégis itt vesztettem a legtöbbet is, fizikálisan megvisel, hogy nem tudok mellé leülni a tolószéke miatt, így folyamatosan görnyednem kell felette, de megéri. Vele éreztem magam a legjobban. :)

Próbáltam kis időt szakítani a múlt alkalom csúcspontjára, E-re. Oda mentem hozzá maximum 2 percre, amíg Tündivel foglalatoskodtak, beszéltem neki, hülyéskedtem vele s ő csak vigyorgott az arcomba egy szót sem szólva. Talán mély nyomott hagytam benne az előző foglalkozáskor.

      Nem örültem neki, hogy nem készültünk fel rendesen és, hogy hiába téptem a szám egy héten keresztül, hogy tervezzünk valamit. Nem volt megfelelő az együtt működés, csalódtam most egy kicsit. De leginkább a F-el történteken akadtam ki.

     Egyre erősödik bennem, a „Vajon mely típusú gyerekek jelentik az én utamat az életben?” kérdés. S egyre inkább hajlok ezek felé a gyerekek felé.